Nemigen vagyok agyilag mostanság a blogoláson  (hát igen, az elvált nők szabadsága), nem is nagyon akartam politizálni itt, mégis muszájos,  főleg magam miatt, hátha rendeződnek a gondolataim. Amiért pont most, a tegnapi nap. Néhány barátomat felhívtam, valaki jöjjön velem ki a Millára, ne egyedül kóricáljak. Biztosítottak, ők imádnak engem, de nem és nem, mert munkahely, szélsőjobb, egyebek…Na, hát pontosan ez az, amiért ki kellett volna menni mindenkinek. Itt tartunk? Félelemország.

Egyrészt. Másrészt  egyet kell értenem  Kertész Ákossal sok mindenben, másfél évtizede én is ezt mondogatom tűrőképes barátaimnak, nem vagyunk se forradalmár, se lázadó nemzet, bármennyire is szeretnénk annak látszani. Genetikai megalkuvók, sunnyogók, önteltek és irigyek vagyunk, tanulásra képtelenek, mifrancot akarunk a világtól? Tényleg ’48-at meg ’56-ot fogjuk ragozni az idők végezetéig? Kicsit vigyázó szemeinket vessük már másokra, egy csomó országnak megvoltak a forradalmai, mégsem érzem, hogy ettől melldöngetős népnemzeti arroganciát fejlesztettek volna ki magukban. (Na jó, a franciákat ugorjuk át.)  Aki meg járatos a történelemben, pontosan tudja, ezek a forradalmak hogyan és kiktől indultak. (Mellékesen: MOST piszokmód örülhetnénk, ha Ausztria éléskamrája lehetnénk, ha már az orosz piacot büszkeségből és transzkontinentális idiotizmusból kifolyólag sikerült elkúrnunk, nem kicsitkicsit). Elnézést a vulgarizmusért, úgy érzem, ez a mai politikában úgyszólván közmondásos lett, bár attól tartok, akik idézgetik, nem olvasták végig a Gyurcsány-beszédet ép elmével, megérné.

Lehet, örülhetünk Dopeman-nek, én mindenesetre jobban bírom, mint a jelenleg országló álomfőnket. Nem szeretnék ezzel foglalkozni, de úgy gondolom, egy államfő legyen feddhetetlen, még Clinton is belebukott egy laza brutális orálisba.

Javaslom mindenkinek, aki akárcsak a vasárnapi ebédnél családilag politizál, tanulmányozza át a magyar történelmet, nem nagyon van mire melldöngetnünk.  Hacsak arra nem, hogy mindig megtaláltuk a tökéletesen helytelen irányt.

Viszont van okunk alázatra, tanulásra (igen,  Kínától is, 5000 év történelem, tessék utánanézni, mi mindent köszönhetünk nekik), kritikán alul műveletlenek vagyunk, a pofánk meg Neptunusz méretű, szűzanyám, miért??  Nézzünk már a térképre, ha egy kölyöklégy rászáll, már nem is látszunk rajta.

Magyar tőkések. Pontosan nekik kéne a hazai gazdaságot tolni, mégsem teszik. Vajon miért? Pedig sok közülük igencsak ott ül a politikusok nyakán, talán nem csak kiszivattyúzni kéne  a zsét, hanem visszaforgatni valamennyit belőle, máris javulnának például a munkanélküliség mutatói. Ne a multikat ostorozzuk, ők munkahelyet hoznak nekünk, de nem az ő feladatuk a magyar gazdaság fellendítése. Ha ilyen piszok módon népnemzetimagyarok vagyunk, saját tőkéseinktől várjuk el, hogy beruházzanak, munkahelyeket teremtsenek, és igen, politizáljanak is (nyíltan, nem marionettkezelő szakiparosként)– országunk javáért.

Lehet vitatkozni, lehet, hogy én is fogok magammal. Meg majd elmegyek egy magyarságöntudat gyorstalpalóra, mert mintha nem lenne olyanom. Kell nekem?!