Ígértem szórványos receptúrákat is, a közelgő Karácsonyra való tekintettel (dehogynem közeleg, szerintem jövő hónapban megjelennek a csokimikulások a boltokban, a csokigyárak raktárában már csípőre tett kézzel tülekednek a húsvéti nyuszik) kezdjünk egy halászlével.
Első lépésként felderítünk valami hallelőhelyet lakóhelyünk környékén. Ez Karácsony tájékán viszonylag egyszerűbb, akkor még a nyomtatványboltosok is halat árulnak, már amelyik kiszorult a fenyőfabizniszből. Óvatosan, szendén mosolyogva megközelítjük azt a drága halárusító embert, majd feltesszük az első körmönfont kérdést: megtenné, hogy amott az igen gusztusos akváriumban a bal alsó sarokban mélázó pontyot kipecázza és felszeleteli? Nem, nem azt a ragyásat, mellette azt a kis bambát. Ez volt a könnyebbik része. Ezután pillaremegtetve, huncutul érdeklődünk, halvéget kaphatunk-e külön pár darabot? Igenlő válasz esetén veszünk 3-4 darab halvéget, sikertelenség esetén jobb, ha azonnal pszichológushoz vonulunk, mert erre se vagyunk jók.
Kis magyarázat arra, miért nem halfejből leszen nálam a halalaplé. Úgy 20 évvel ezelőtt először kezdtem neki a halászléfőzésnek. Édesapám utasítása szerint jártam el (a szülői házban hagyományosan mindig apukám főzi a halászlét), vettem ezt-azt, keresztet vetettem, köptem hármat észak felé és halálmegvető bátorsággal előszedtem a néhai pontyok alkatrészeit, köztük 3 db igen antipatikus halfejet. Rémülten néztem rájuk, ők viszonylag egykedvűen bámultak ki a fejükből. Azonnal telefonos segítséget kértem, édesapám készségesen elmagyarázta a teendőket: kislányom, tök egyszerű, kitöröd a keserűfogát, kitolod a két szemét oszt jónapot. Mit mondjak, ez a dolog némileg gondolkodóba ejtett, feltettem a költői kérdést: hát patológus vagyok én? Nem és nem, halfejek kuka, sohatöbbetfogadalom, betartva.
Vissza a fejmentes halászléhez. Otthon a zsákmányolt halszeleteket, halvégeket szépen megtisztogatjuk. Én speciel lehuzigálom a bőrüket, mert nehezen tudom lekapirgálni a konyhaablakról meg a plafonról a pikkelyeket. A halvégeket 2 fej negyedekre miszlikelt vöröshagymával, sóval feltesszük főni, cirka másfél órácskára. Addig a halszeleteket besózzuk és hűtőbe tesszük. Le szoktam takarni, mert az itteni finnya népek nem bírják a halszagú csokipudingot.
Amikor a halvégek szétesőre főttek, kiszedjük őket és kissé hűlni hagyjuk, mivel a nagyobb szálkákat tanácsos passzírozás előtt kikurkászni belőlük, és a lenyomat-mentes ujjak jól jönnek betöréskor, de mosogatásnál nem. Ezután egy szitán-szűrőn-valamilyen likacsos izén átszuszakoljuk a halacskákat meg a hagymákat vissza a főzőlébe (de igen, egyszer vége lesz, csak piszok sokára!), felforraljuk, a tetejére szórunk vagy 2 evőkanál jóféle pirospaprikát (ki hogy szereti, én utálom, ha sápadtka), és ha a paprika belefőtt a lébe, jöhetnek a halszeletek. Csak ezután sózzuk, ha kell. 20 perc múlva kész. Közben lehet mindenfélét beletenni, csípős paprikát, halbelsőséget, igazán ez mellékes, szokás kérdése.
Mint látjuk, a halászlé-előállítás nem pilótavizsgás feladat, egyéb halakból is pont(y) ugyanígy készül, aki szereti, nekiállhat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hkati_1 2011.09.23. 12:36:29