Igazán szégyellem a pofám, hogy e nagy múltra visszatekintő blog még egy fikarcnyi ötlettel sem segített szerencsétlen súlyosan elhízott, már-már 38-as méretű ruhába kényszerült, tehénszerű, 50 kiló feletti sorstársainknak megszabadulni rettenetes súlyfeleslegüktől. Úgy érzem, ez a poszt egy hatalmasan tátongó űrt tölt be, hisz manapság oly keveset olvashatunk diétákról, fogyókúrákról, egészséges életmódról. Reményeim szerint tanácsaimmal kirángatlak titeket az xS-nél nagyobb göncöt hordani kényszerülők posványából, ezentúl nem kell szemlesütve a 30 centis körmű eladólányka fülébe susognotok a szégyenteljes 44-es számot. Mivel érthetetlen módon normális emberi méretekre készült ruhát csak a Dédnagyanyámsevennéfel Webshopban rendelhetünk, ha sikerül ropistílre vékonyulnunk, újra vásárolhatunk sátorra kevésbé hajazó rongyokat magunknak.
Eredmény csak akkor várható, ha figyelmesen elolvassátok a következő kincset érő sorokat, majd sírdogáltok kevéskét és elmondtok három Miatyánkot minden főétkezés helyett.
-Már az építkezésnél gondoljunk esetlegesen gyarapodni vágyó kilóinkra, a kamrát a padlás legtávolabbi zugába telepítsük és ajtó helyett falazzuk be.
-A hűtőre szereljünk 23 számjegyes zárat és ne írjuk fel sehova a kombinációt.
-Vásárlás előtt kérjük kölcsön a szomszéd színesfémgyűjtőtől lova szemellenzőjét és ne féljünk használni.
-Kizárólag update fűrészporból készült kenyeret-kolbászt-párizsit vegyünk (na jó, ez utóbbi nem update változatban is fűrészporból van).
-Tartsuk szem előtt Szilágyi György szállóigévé vált mondatát: este mise, reggel semmise.
-Ha nap közben ennénk valamit, keressünk egy könnyed gumikalapácsot, hogy ki tudjuk verni a fejünkből somlói galuskával összefüggő perverz gondolatainkat.
-Ebédre készítsünk vörösboros marhapörköltet tarhonyával, kisebb módosításokkal: marhahús helyett Izaura-féle törpe kerékrépát, vörösbor helyett bagolyköpetet, hagyma helyett tápióka-pürét, tarhonya helyett erdőn-mezőn szedett apró söréteket használjunk.
-Sportoljunk! Minden reggel végezzük el a következő gyakorlatot: föl, le, föl, le, föl, le. Aztán ismételjük meg a másik szemhéjunkkal is.
-A fogyókúra elengedhetetlen kelléke egy bazi nagy, 3-4 kilós füstölt parasztsonka. Naponta tizenhétszer emeljük a fejünk fölé először bal-, aztán jobb kézzel.
-Mindenképp tartsunk otthon ecetes-hagymás heringet (alias ruszli), ha marhára éhesek vagyunk, szagoljunk bele.
Amennyiben sikerül megfogadni eme tanácsokat, pár hét alatt így nézhetünk ki, kis szerencsével még élve (de ne aggódjunk, ha mázlink van, víziló képében reinkarnálódunk):
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mrs. Green 2011.09.24. 07:08:18
francoska 2015.11.10. 23:30:16